Amikor Csipkerózsika hirtelen felébredt és körbenézett a palotában, nemcsak azt vette észre, hogy rettenetes vastag por lepett el mindent, a sarkokban óriási pókok telepedtek meg, az üvegek néhol kitörtek, néhol úgy megfakultak, hogy képtelen volt kilátni rajtuk, hanem még egy ijesztő dolgot.

Amikor találkozott a szakácsokkal, (mert az első útja a 100 éves kábulat után a konyhába vezetett), a lakájokkal, a hopmesterrel és a királyfival, ijedten kapkodta a fejét.

 NEM ÉRTETTE A NYELVÜKET!

Rémület lett úrrá rajta, szerette volna megtudni, hogy mi történt az eltelt évtizedek alatt, hol van a király és a királyné, de mindenki csak rázta a fejét a kérdéseire, a kis gyerekek meg nem átallottak nevetni rajta.

 Magányosan barangolt a palota hideg termeiben, amikor az egyik sarokban rálelt egy összegyűrt papírra. Kigöngyölgette, kisimítgatta és csodák csodája! Minden szót értett és boldogan mosolygott, miközben a számokat tárcsázta a sokkal újabb készüléken, mint amilyenre emlékezett.

A beszélgetés sikeres volt, Csipkerózsika most a mi csoportjaink egyikében tanuló Diák és mi elégedettek vagyunk a haladási iramával.

A gyűrött papírdarab ugyanis a mi szórólapunk volt!

Ha nem hiszed, nézd meg alaposan a képet, milyen boldogan beszélget „csoporttársaival”!