Greyfriars Bobby egy skye terrier volt. Egyedül élő gazdája minden szerdán elvitte magával ez edinburghi heti vásárba. Ott az egy órát jelző ágyúlövéskor mindig elmentek ebédelni ugyanabba a vendéglőbe, unos-untalan, akár esett, akár fújt. Abban sem történt változás, hogy Bobby mindig kapott süteményt a szakácstól.

Bobby gazdája 1858-ban meghalt. A greyfriarsi templomkertben temették el, ahova kutyákat nem engedtek be, bár Bobby a temetési menettel tartott, mégsem zavarták el.

Három nap múlva a vendéglős meglepve tapasztalta, hogy Bobby egy órakor ismét megjelent – immár egyedül – a szokott helyén. Adott neki megint süteményt, innentől kezdve a kutya mindennap délben megjelent, szertartás szerűen, megvárta az elemózsiát, aztán elszaladt.

A vendéglős egyszer utánaeredt, mert szerette volna megtudni, hogy hova tűnik Bobby. Hamarosan észrevette, hogy a kutya a temetőkerítés egy lyukán keresztülbújik és egyenesen a gazdája sírjára fekszik.  Lassan kiderült, hogy Bobby egész nap a gazdája sírján fekszik, és csak délben hagyja el, amikor enni megy.

A kis állat a temetőben, gazdája sírján lakott.

14 éven keresztül őrizte a sírt, mikor 1872-ben meghalt. Ott temették el őt is, és a sírján a következő olvasható:

“Greyfriars Bobby, meghalt 1872 január 14-én. Hűsége és odaadása legyen példa mindannyiunk számára.”

Lehet, hogy városi legenda, de mindenképpen érdekes történet. Azt hiszem páratlan a maga nemében. ­Valószínűleg igaz is, mert a kutyának szobrot is emeltek Edinburgh-ben.