Angol tanulás könnyedén, hasznos tippekkel és érdekes módszerekkel.

Chat Angol Nyelvstúdió

Chat Angol Nyelvstúdió

Híres magyarok a fotózásban: Robert Capa

2021. augusztus 23. - Chat Angol Nyelvstúdió

Robert Capa (eredeti nevén Friedman Endre) Budapest, 1913. október 22. Indokína, 1954. május 25. magyar származású fotográfus.

Még Berlinben sajátította el a fotózás és az ügynökségi munka alapjait, itt kötötte később is fontos szakmai kapcsolatait, melyekre Párizsban is építhetett. 1934-ben kapta első megbízását a VU-től. 1936-ban felvette a Robert Capa nevet.

capa.png

Valószínűleg Gerda Taróval együtt találhatták ki, de a névválasztásáról nincsenek egyértelmű információk. Besnyő Éva visszaemlékezése szerint gyerekkorában ő és testvérei cápának becézték, mások szerint az volt a fontos, hogy a szó hasonlított az akkoriban népszerű amerikai filmrendező, Frank Capra nevére. Capa fennmaradt, 1947-es interjúja szerint több nyelven is kiejthető, „amerikai hangzású” nevet keresett. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.

A várakozása sikerrel járt, de nem csak az új név miatt. Capa haditudósítóként vett részt a spanyol polgárháborúban, a japán–kínai háborúban, a 2. világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, az izraeli harcokban, de sokat fotózott békeidőben is. Capáról tudni szokás, hogy habzsolta az életet. Egyik szerelme Ingrid Bergman volt, akivel 1945-ben ismerkedett meg Párizsban, és követte Hollywoodba, ahol standfotósként dolgozott. Bergman Életem című, angolul 1980-ban megjelent visszaemlékezésében írt először csaknem két évig tartó viszonyukról.

1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután ott esett el.

 

5 nyelvtanuló app, amellyel nincs több holtidő a nap során!

Ha szeretnénk időt megspórolva kihasználni a buszra vagy a barátokra várakozás, az utazás vagy a lyukasóra alatti perceket, elég átlagosan 10 perc ahhoz, hogy játékos formában szókincset fejlesszünk, nyelvtani szabályokat sajátítsunk el, vagy a kiejtésünkön csiszoljunk. Ez utóbbi talán még a körülöttünk ülő embereket is kellően szórakoztathatja.

Nincs időd az angoltanulásra, vagy csak egyszerűen nyelvet tanulni? Szerintünk van! Ismerj meg velünk 5 nyelvtanuló appot, amivel produktívan eltöltheted a napod üresjáratait!

#1 Duolingo, az első számú nyelvtanuló app

Az applikációs nyelvtanulás alappillére egyértelműen a Duolingo. A Google 2013-ban a legjobb nyelvtanuló appnak választotta, nem véletlenül. Ami klisé, azért klisé, mert igaz, ami alkalmazás, azért népszerű, mert egyszerűen jó. Sikeressége a komplexitásában rejlik, ugyanis az alkalmazásban 34 nyelv közül választhatunk – például még a hindut is –, mindeközben gyakorolhatjuk a kiejtést, fordítást, nyelvtani szabályokat, fogalmazást, szövegértést írásban és szóban egyaránt.

Éppen ezért a Duolingóval ténylegesen fejlesztheted és egyszerre szinten tarthatod tudásodat, bizonyos témaköröket szelektálhatsz és átugorhatsz, ezzel elkerülve a felesleges „ezt már tanultam” köröket. Biztos lehetsz benne, hogy ez az alkalmazás minden készségedet fejleszti, vizualitásával és a Duolingo-bagoly hangulatával pedig folyamatos gyakorlásra ösztönöz.

Előnyök:

  • két idegen nyelvet is tanulhatsz egyszerre (pl.: franciáról fordíthatsz angolra, és fordítva)
  • számítógépen és bármilyen okostelefonon működőképes (Android, iOS, Windows Phone)
  • ismétlésre ösztönöz

Hátrányok:

  • a hangos gyakorlás zavarhatja a környezetedet
  • néhány lecke felépítését nehéz megérteni
  • több idegen nyelv egyszerre való használata nyelvi kavarodáshoz vezethet

#2 Memrise, a szótanuló applikáció

A nyelvtanuló applikációk tekintetében kevés az, amelyik olyan komplexitással rendelkezik, mint a Duolingo, de külön-külön megvannak a maguk erősségei. Ilyen alkalmazás például a Memrise is, ami nem összetettségében válik sikeressé, sokkal inkább szótanuló appként, ezen a területen viszont különösen erős. Elengedhetetlen eleme a vizualitás és a humor, vetélytársai közül pedig kiemelkedik kreativitásával.

Ez az alkalmazás a szavak memorizálását és bevésődését segítő kártyák használatával viszi véghez – akár 20 nyelven is –, amelyeket maguk a tanulók hozhatnak létre. Ez széles körű perspektívát és olyan szógyűjteményeket is biztosít, amelyek például a Harry Potter és a bölcsek köve fordításából származnak. A tanulók gyakorlatilag egyszerre tanulják és fejlesztik az applikációt.

Előnyök:

  • a standard szavak mellett különleges szógyűjteményekkel is találkozhatsz, amelyek segítik egy nyelv szakzsargonjainak megértését
  • te magad is „alkotójává” válhatsz az applikációnak
  • mémekkel segít a szavak memorizálásában
  • Androidon, iOS-en és online is elérhető

Hátrányok:

  • a nyelvtanulásnak csak egy szegmensére fókuszál
  • az ismétlésre ösztönző algoritmusok zavaróak lehetnek
  • használatához kötelező felhasználói fiókot létrehozni

#3 Busuu, a kapcsolatépítő applikáció

A Busuu hasonlatos az eddig említett applikációkhoz, azonban mégis egyedülállónak tekinthető, annak ellenére, hogy csak 12 nyelvben tudja segíteni a fejlődést. Az asztali gépen és az okostelefonok minden verzióján elérhető alkalmazás két hatalmas előnnyel indul a konkurenciával szemben.

Egyrészt már a kezdetekkor kiválaszthatjuk, hogy egy nyelvnél, milyen szintű a tudásunk. Másrészt a tanulási folyamat alatt kommunikálhatsz gyakorló társaiddal a világ bármely tájáról. Ha nincs pénzed részt venni cserekapcsolaton vagy járni a világot, akkor is lehetőséged van a tanult nyelven írásban és szóban is beszélgetni. A kezdeti nyelvi blokk ennek köszönhetően könnyen oldódik, így pedig az éles helyzetekben maximálisan helyt tudsz majd állni.

Előnyök:

● bármilyen operációs rendszeren működik
● segíti a kapcsolatépítést
● interaktivitása betekintést nyújt más kultúrákba
● visszacsatolásokat kaphatsz a többi tanulótól

Hátrányok:

  • kevés nyelv közül választhatsz
  • több funkciója fizetős
  • szükség van felhasználói fiókra

#4 Rosetta Stone, az egynyelvű oktatási applikáció

Nyelvtanulásunk során nagy előny, ha anyanyelvi szaktanárral készülünk, ennek ellenére sokszor mégis nehézségként éljük meg. A Rosetta Stone applikáció a szaktanárnak a virtuális kiadása, ugyanis a tanítási folyamatban nem használ közvetítőnyelvet. A tanuló tehát nem kap saját anyanyelvi segítséget, ezért főleg a középszintű nyelvtanulókat tudja különösen segíteni.

Vizualitásában ez az app is minőségi színvonalat képvisel, intenzív angol nyelvtanuláshoz, de akár egy latin-amerikai nyelv elsajátításához is tökéletes választás. Segítségével több mint 20 nyelven tanulhatsz idegen nyelveket. Ez az alkalmazás is telepíthető iOS-re, Androidra, de ingyenes verziója böngészőből is megnyitható.

Előnyök:

  • van egy kifejezetten utazók számára kialakított gyors és ingyenes eszköztára az alapvető szavakhoz és mondatokhoz
  • az előfizetők anyanyelvi oktatókkal (tutorokkal) kezdeményezhetnek szóbeli beszélgetést
  • az amerikai számítástechnikai magazinok többször az év applikációjának választották

Hátrányok:

  • csak a demóverziója ingyenes, később mindenképp fizetőssé válik
  • a közvetítőnyelv hiánya miatt sokkal időigényesebbé válhat, kezdőknek plusz nehézséget okozhat
  • a hangképelemző rész sok esetben nem ismeri fel az általunk helyesnek vélt kiejtést

#5 FluentU, a popkulturális nyelvtanulási applikáció

A fiatalságot ma már sok esetben könnyebb elérni applikációk segítségével, azonban még ez sem feltétlenül garantálja a tanulási motivációt. Nyelvet tanulni játékos formában is nehéz azok számára, akiknek a nyelvérzékükön az átlagosnál többet kell csiszolni. Ilyenkor szükség van még több vizuális és szórakoztató elemre, erre tökéletes választás a FluentU.

Felépítése olyan populáris elemekre épül, ahol többek között könnyűzenei klipek, filmelőzetesek segítségével ismerhetjük meg a különböző kultúrákat és a hozzájuk tartozó idegen nyelveket is. A több ezer vicces vagy éppen dokumentarista jellegű videó garantálja a nyelvtanulás hatékonyságát is, ugyanis a feliratokhoz tartozó szavaknak a magyarázatát, példamondatait egy érintéssel azonnal elérjük.

Előnyök:

  • érdeklődési köreid által személyre szabható
  • tudásszintednek megfelelő gyakorlási lehetőséget biztosít
  • széles körű tematikájának köszönhetően bárki figyelmét képes lekötni

Hátrányok:

  • az alkalmazás csak az első hét napig ingyenes
  • alternatívaként kevés nyelv áll rendelkezésre a többi apphoz képest
  • a kiejtést később nehezítheti a különböző dialektusok beépülése

5 tipp a hatékony nyelvtanulásért

A nyelvtanulás sosem könnyű feladat, még játékos formában is egy összetett kognitív tevékenység, ezért jobb, ha pár dologra odafigyelsz.

  1. Mindig ismételj lefekvés előtt, mert alvás közben épülnek be leghatékonyabban a megtanult folyamatok! Fogd fel úgy, mint a gyermekkori bárányszámlálást!
  2. Bátran beszélj, hibázz nyugodtan! A lényeg nem a tökéletesség, hanem a folyamatosság! Ebben segítségedre lehet olyan külföldi diák, aki szintén csak tanulja az adott nyelvet. A hatékonyság mindig az interperszonális kommunikációban és a közösségben rejlik.
  3. Tanulj összetett kifejezéseket színes post-itekkel, mert így könnyebb lesz felidézni a rendhagyó szókapcsolatokat!
  4. Nézz filmeket eredeti nyelven, hogy a nyelvtanulást egyben szórakozásnak éld meg!
  5. Gyakorolj rendszeresen úgy, hogy fejben elmondod, amit éppen látsz! Így hamar automatikussá válik az idegen nyelven való gondolkodás, pont úgy, mint biciklizés közben az egyensúlyozás.
    learn14.jpg

Találd meg a számodra megfelelőt!


Az általunk összeállított öt példa mellett még számos nyelvtanulási applikációt találhatunk, ha figyelmesen böngészünk. Ennek legnagyobb hátránya, hogy a rengeteg alternatíva közül nehéz választani, ezért jobb, ha figyelembe veszed saját készségeidet.

Vannak, akik ha akarnának sem tudnának a szövegre koncentrálni egy klip nézése közben, de mások számára éppen a passzív befogadásra van szükség a tanuláshoz. Ezért mindenképp mérd fel, hogy mire van szükséged új dolgok elsajátításához, illetve mely területet kell intenzívebben fejlesztened! Számolj azzal is, hogy milyen típusú ember vagy – vizuális, auditív vagy kinesztetikus (mozgás alapján tanuló) –, ugyanis ez is jelentősen befolyásolhatja a nyelvtanulás hatékonyságát!

Forrás: szotar.net

Figyelj a finomságokra, és meglátod könnyedén tudsz majd beszélni!

7+1 leggyakoribb angol nyelvtani hiba, amire érdemes odafigyelni

1. Aposztróf helytelen használata

Az aposztróf helytelen használata az egyik legelterjedtebb nyelvtani hiba az angolban. A két legjellemzőbb eset, ahol könnyen összekavarodhatsz a következő:

learn8.jpg

  • Az angol mint izoláló nyelv aktívan használja a létigét tulajdonságok és állapotok kifejezésekor. A személyes névmást és a hozzátartozó létigét nem minden esetben írjuk ki, ezek aposztróf segítségével összekapcsolhatóak, például „you are” helyett „you’re” vagy „it is” helyett „it’s”. Ezek az alakok viszont nagyon hasonlítanak a velük megegyező névmások birtokos alakjaihoz: your és its. Ügyelj rá, hogy amikor birtokos esetben használod a személyes névmásokat, akkor ne tegyél aposztrófot!
  • Ezzel szemben a főneveknél a birtokos esetet jelző „s”-t aposztróffal kapcsoljuk hozzájuk: John’s apple, cat’s cradle. Főneveknél az „s” nem csak birtokos esetet fejezhet ki, ez a többesszám jele is. Ebben az esetben nincs szükség az aposztrófra:pl.: cats.

2. Hasonló kiejtés, eltérő írásmód és jelentés

Az angol nyelvben rengeteg szó van, melyeket hasonlóan kell kiejteni, de jelentésüktől függően máshogy íródnak. Ha figyelmetlen vagy, könnyen értelmét vesztheti egy mondat a helytelen szóhasználat miatt. A leggyakoribb példák, amikre jó, ha odafigyelsz:

  • Fontos a „than” és „then” szavak közti különbség. Az előbbit összehasonlításokban használjuk, például „your cat is smaller than mine”, az utóbbi jelentése pedig „akkor” vagy „azután”.
  • A „to”, „two” és „too” szavakat sem szabad összekeverni.A „to” elöljárószót változatos esetekben használjuk, például amikor egy mozgás irányát akarjuk kifejezni: „I will go to bed”. A „two” a „kettő” angol megfelelője, míg a „too” az „is” egyik szinonimája.

3. Megszámlálható és megszámlálhatatlan főnevek

Fontos odafigyelni, hogy mely főnevek megszámlálhatóak, tehát rendelkeznek egyes és többes számú alakkal (kifejezhetőek darabszámban), és melyek megszámlálhatatlanok, tehát a mennyiségük nem adható meg számokkal. Mivel vannak olyan főnevek, amelyek például magyarul megszámlálhatóak, de angolul nem, könnyű hibát véteni.

Az angolban a megszámlálhatatlan főnevek gyakran elvont fogalmak, emberi tulajdonságok és olyan anyagok, amelyek túl kicsik, hogy darabban megszámlálhatóak legyenek. A főnevek ezen tulajdonságából következik, hogyan kérdezünk rá a mennyiségükre, és hogyan fejezzük ki a mennyiségbeli változásukat. Míg a megszámlálható főnevek esetében például a „how many?”, „fewer”, „many” kifejezéseket kell használnod, addig a megszámlálhatatlan főneveknél ez „how much?”, „less” és „much” lesz.

4. Ige és alany egyeztetése

Tartsd észben, hogy a mondat alanyának száma meg kell, hogy egyezzen a mondat igéjének a számával. Amennyiben a mondat alanya többes számban áll, akkor a hozzátartozó igének is abban kell lennie. Lássuk példaként a következő mondatot:

  • The best thing about work are the people I work with.

A mondat helytelen, mivel a mondat alanya egyes számban áll, az ige viszont többes számban. A mondat helyesen:

  • The best thing about work is the people I work with.

5. Szórend

Mivel az angolban a szórendnek is fontos szerepe van a jelentés előállításában, emiatt ezt kötött szórendnek hívjuk.

  • A magyarral ellentétben az angolban a mondatoknak mindig tartalmazniuk kell alanyt és állítmányt. Az alany, állítmány, tárgy és egyéb mondatrészek mindig ebben a sorrendben követik egymást. Csak módosítószavak és segédigék kerülhetnek az alany és az állítmány közé.
  • Az sem mindegy, hogy milyen sorrendben állnak egymás mögött az ugyanarra a főnévre vonatkozó melléknevek. Általánosságban elmondható, hogy a következő sorrendet kell követni: mennyiség – vélemény – méret – hőmérséklet – kor – forma – szín – eredet – anyag.

6. Hibás párhuzamosságok

Sokszor előfordul, hogy egy mondatban két vagy több hasonló értelmű kifejezést sorolunk fel, de ilyenkor arra is fontos figyelni, hogy ezek nyelvtanilag azonos formában szerepeljenek.

  • I want to be teaching maths, playing football and a cook.

A mondat helytelen, mivel a felsorolás utolsó eleme, habár szintén egy szakma vagy cselekvés, eltérő nyelvtani formában áll. A mondat helyesen:

  • I want to be teaching maths, playing football and cooking.

7. Múlt idők

Az angol nyelv a magyartól eltérően jóval több különböző igeidőt használ. Múltbeli (a jelenig tartó) események kifejezésére használhatóak a befejezett jelen idők (present perfect, present perfect continous) is, de a múlt időknek több formája van, amelyeket nem szabad összekeverni. A múltban lezárult cselekvések leírására az egyszerű múltat (past simple) használd, de ha a múlt egy adott pillanatában zajló cselekvést akarsz leírni, akkor a folyamatos múltat (past continuous) kell igénybe venned. Ami még fontos, hogy az angol befejezett múlt (past perfect) és ennek a folyamatos formája (past perfect continuous) lehetőséget ad arra, hogy kifejezd, mely múltbeli események történtek előbb.

+1 Vesszőhasználat

A vesszőhasználat egy nagyon széles témakör, amely sok buktatót rejt, de ha a következő pár szabályra ügyelsz, elkerülheted a jellemző hibák nagy részét:

  • Ha egy mondatot olyan kifejezéssel kezdesz, ami a bevezetést szolgálja, akkor ezután egy vesszőnek kell állnia, hogy az olvasó egy pillanatnyi szünetet tartson. Ez elkülöníti a két mondatrészt és megkönnyíti az értelmezést. Például: „In case you haven’t looked outside, the sun is shining.
  • Összetett mondatok esetében a tagmondatokat vesszővel kell elválasztani.
  • Ha egy mondat felsorolást tartalmaz, ennek az elemei közé is vesszőt kell rakni. Amennyiben a felsorolás utolsó elemét kötőszóval kapcsoljuk a többihez a vessző használata nem kötelező.

Az angol nyelvtan a barátod

Habár a nyelvtan tanulása elsőre nehéznek tűnhet, ne engedd, hogy elrettentsen! A nyelvtanulás célja, hogy kommunikálni tudjunk más anyanyelvű emberekkel, és az angol, mint a világon legszélesebb körben tanult nyelv erre a legtökéletesebb eszköz. A jó angol nyelvtudás a tanulásban, a munkában, de a magánéletben is nagy segítség lehet. A nyelvtan elsajátítása önmagában nem cél, azonban a helyes nyelvtantudás a kommunikációs képességeid fejlesztésében segít.

Ahhoz, hogy magabiztosan tudd használni az angolt, rengeteg gyakorlásra van szükség. Miközben megtanulsz könnyedén kommunikálni mind szóban, mind írásban, a nyelvtan gyakorlása még magabiztosabbá tehet, és segíthet elkerülni az előzőekben leírt és más hasonló hibákat. 

Ingyenes nyelvtanulás a Duolingón túl: 5 alkalmazás a nyárra, amit érdemes letölteni

A Duolingót és a Babbelt a legtöbb nyelvtanuló jól ismeri, míg a Drops, a Lirica vagy a ConjuGato nevű appot valószínűleg kevesebben próbálták ki. Pedig érdemes.

Az Iphonelife szedte listába a legfrissebb és legjobb nyelvtanulós appokat - ebből a listából hoztuk el nektek az ingyenesen használható lehetőségeket.

1. Duolingo

Az app, ami egy listából sem maradhat ki. Mi is nagyon sokszor írtunk már arról, milyen sok nyelven és szinten tanulhattok vele játékosan. Az app egyik nagy előnye az, hogy továbbra is teljesen ingyenes és egy egyszerű regisztrációval használható.

© 

Már az alkalmazás felépítése is ismerős lehet a népszerű játékokból: szinteket kell teljesítenetek azért, hogy egy következő kategóriát feloldhassatok. A Duolingo nagy sikere már a kezdetektől fogva az, hogy kezdők, haladók vagy egyszerűen alkalmi tanulók számára is tökéletes, de különösen azoknak jó választás, akik naponta csak néhány percet tudnak tanulásra szánni.

Az appot innen tölthetitek le iOS-es eszközökre, innen pedig Androidra.

2. Drops

Ennek az alkalmazásnak is ingyenes az alapváltozata, de persze vannak fizetős kiegészítései. Szórakoztató, egyszerű és hihetetlenül könnyen kezelhető - írják róla, szerencsére ez az app is tud újat mutatni mindnekinek, kezdőktől a haladókig.

Az alkalmazás teljesen hozzátok igazítja az órákat, a ti szinteteken megbecsüli a napi gyakorlási időtöket a nyelvtanulás oka - munka, utazás, szórakozás vagy egyebek - alapján. Ha belefognátok a nyelvtanulásba érdemes kipróbálni, ugyanis a Drops-szal 41 különböző szinten és megközelítésben tanulhattok, az alapvető szókincsfejlesztő feladatokon át a gyakorlati, haladó szintig.

A Dropsot innen tölthetitek le iOS-es eszközökre, innen pedig Androidra.

3. Lirica

Jöjjön valami extra. Ezzel az appal a leckék népszerű dalszövegek köré épülnek, természetesen az általatok kiválasztott nyelven. A kifejezések karaoke dalszövegként jelennek meg így megérinthetitek a szavakat vagy mondatokat jelentését szövegkörnyezetben is. Az érdekes alkalmazásnak egyetlen hátránya van: jelenleg csak az angol, a spanyol és a német nyelvet találhattok benne.

Az appot innen tölthetitek le iOS-es eszközökre.

4. HelloTalk

© 

A lista összeállítói szerint ez az alkalmazás azoknak a nyelvtanulóknak szól, akik menet közben szeretnének barátokat szerezni. Miért? HelloTalk valójában arról szól, hogy összekapcsol benneteket más diákokkal, hogy közösen járjátok be a nyelvtanulás rögös útjait. Ha bátrak vagytok, beszéltek egy adott idegen nyelven, de fejlődnétek, akkor ez nektek szól - a csetelés és a hívások az appon belül pillanatok alatt a nyelvtanulás legmélyére sodornak majd benneteket.

Az appot innen tölthetitek le iOS-es eszközökre, innen pedig Androidra.

5. Babbel

Újabb kihagyhatatlan eleme a nyelvtanulós alkalmazások listáinak. Ezt az appot akkor érdemes letöltenetek, ha a nyelvtan megy nehezebben. Viszont azt ki kell emelni, sajnos csak azok tudják használni, akik valamennyire értenek angolul is, az ugyanis a közvetítőnyelv. A feladatok egyszerűek: helyes szavakat kell beírni a megadott mondatokba, a kifejezések kiejtését is megmutatja az oldal - így a szóbelire is gyakorolhattok. Addig nem léphettek a következő, nehezebb feladatra, amíg helyesen nem válaszoltok a kérdésre.

Hasonlóan a fent említett Duolingohoz, a Babbel is azoknak jöhet jól, akik jobban szeretik a szervezett(ebb) módszereket, szemben mondjuk a HelloTalkkal. Ez az app is olyan órákat tervez, ahol 10 és 15 perc alatt is tanulhattok, és fokozatosan a szókincs gyakorlásával áttér a kiejtésre és a nyelvtanra is.

Az appot innen tölthetitek le iOS-es eszközökre, innen pedig Androidra.

Forrás: Eduline

Csalók, kóklerek a nagyvilágban...

Aki eladta az Eiffel-tornyot

A csalók egyik királya kétségtelenül Victor Lustig, „a Gróf”. Róla a Wired azt írja, hogy több álnevet használt, mint amennyi hiba a Wikipedián van, de még az álneveknél is több csalás fűződik a nevéhez. Megvágta Al Caponét és kétszer is eladta az Eiffel-tornyot. A hvg.hu megnézte a Wikipedián Victor Lustig címszavát, és azt találtuk, hogy egyszer tényleg eladta az Eiffel-tornyot, méghozzá egy hulladékfém-kereskedőnek, sőt még meg is vesztegettette magát mint állítólagos francia politikust. Ám a másodszori eladás előtt leleplezték, és menekülnie kellett Párizsból.

Victor Lustig

Lustig az Osztrák-Magyar Monarchia csehországi részén született 1890-ben. Öt nyelven beszélt, és általában óceánjárókon fejtette ki áldásos tevékenységét. Al Caponét azzal verte át, hogy kért tőle 40 ezer – más források szerint 50 ezer – dollárt, hogy befektesse. Természetesen nem csinált vele semmit, viszont visszavitte, hogy nem sikerült az üzlet, de az alaptőkét visszaadja. Al Capone cserébe 5000 dollárt adott neki, hogy ennyire „korrekt” volt Lustig.

Amikor Amerikában elkapták, először sikerült megszöknie (csak Európában 45-ször tartóztatták le a Radio Praha szerint), de aztán végleg elkapták, és az Alcatrazban halt meg, 1947-ben. Természetesen álnéven.

Henry Slade, a spiritualista

A Wired listáján  szerepel az amerikai születésű, de Európában híressé vált Henry Slade is, aki híres spiritualista volt a XIX. században, és még fizikusokat és más természettudósokat is megtévesztett. 1876-ban csalásért ítélték el Londonban. Még az evolúció és a természetes kiválogatódás teoretikusai, Charles Darwin és Alfred Russell Wallace is vitatkoztak munkásságán: Darwin Slade csalásért való elítélésekor a vád oldalán lépett fel, Wallace viszont védte Slade-et.

Az amerikai mindenesetre asztaltáncoltatásával és más „természetfölötti” képességeivel nagy vagyont szerzett, és Michiganben halt meg 1905-ben, idült alkoholistaként. Még Arthur Conan Doyle is azt gondolta róla, hogy komoly médium, aki összeköttetésben áll a túlvilággal. Ám a híres író is elismerte: „alkalmanként” csaláson kapták Slade-et. Akármi volt is a férfi titka – állítólag szoros kapcsolatban állt kora nagy bűvészeivel is –, halálakor egy szinte természetfölötti tulajdonsága kiderült a Wired szerint: hermafrodita volt.

Forrás: HVG

Híres magyarok az USA-ban: Pulitzer József

Pulitzer-díj az USA legrangosabb újságírói kitüntetése, ami csakis az amerikai napilapok és hetilapok újságíróinak adható az egyesült államokbeli újságok vagy hírügynökségek által megjelentetett fényképekért, jelentésekért és cikkekért. Az irodalom, dráma és zene területén is osztanak Pulitzer-díjakat, ezek pedig csak amerikai állampolgároknak adhatóak. A legelső Pulitzer-díjat 1917. június 4-én adták át, mostanában pedig minden év áprilisában jelentik be a nyerteseket. Nevét a díj anyagi alapjait a 19. század végén megteremtő Pulitzer Józsefről, magyar származású amerikai újságíróról, kiadóról és sajtómágnásról kapta.

gen_pulitzer.jpg

Egy makói magyar terménykereskedő, Pulitzer Fülöp és a pesti születésű Berger Elize fia volt. Öccsét, Albertet– aki Józsefet Amerikába is követte – papnak nevelték, de nem jutott el a felszentelésig. A család nyolc gyermekéből csak négy élte túl a gyermekkort. A középiskolát József már Pesten végezte, ahová apja költözött. A család az apa korai halála után elszegényedett. Az 1860-as évek elején a Hampel-féle kereskedelmi iskolába járt.

József katonai pályára szeretett volna kerülni, de gyenge egészsége és látása miatt visszautasították. Az osztrák hadsereggel, a francia idegenlégióval, illetve az indiai brit hadsereggel is hiába próbálkozott. (A Literatura-cikk szerint az egész kaland azzal indult, hogy pofon ütötte számtantanárát és aztán Párizsba szökött. Az biztos, hogy indulatos természetéről később is tanúbizonyságot tett.)

Végül Hamburgban az amerikai hadsereg felvette. 1864. nyarán, 17 évesen, anyja akarata ellenére kivándorolt, és az északiak oldalán részt vett az amerikai polgárháborúban.

New Yorkban a főleg németekből, de számos magyarból is álló 1. számú önkéntes Lincoln-lovasezredbe sorozták be. Az ezreddel Pulitzer négy kisebb ütközetben vett részt, majd az ezredet 1865. június 24-én leszerelték a virginiai Alexandriában, utolsó zsoldját 1865. július 7-én kapta meg. New York-ban nem talált munkát.

A Missouri állambeli St. Louisban telepedett le, ahol 1868-ban a német Westliche Post című napilapnál állt munkába (miután állítólag előbb csikós, hajófűtő és az 1866-os kolerajárvány idején temetőgondnok is volt). Az újságírói karrierrel szinte egyszerre indult politikai karrierje.

Forrás: Wikipédia

Majdnem a német lett az USA hivatalos nyelve?

Az Egyesült Államokban minden elnökválasztás finisében megjelennek olyan valósnak mondott, ám többségében hamis vagy csúsztatott történelmi példák, melyek azt próbálják alátámasztani, mennyire fontos akár egyetlen embernek a szavazata egy választás során. E körbe tartozik a fenti példa is.

A sokat, sokféleképpen, sok céllal idézett történet nem igaz, bár némi valóságalapja van. A legenda keletkezése 1794-re vezethető vissza, amikor a virginiai németajkú amerikaiak egy csoportjának petíciója nyomán felmerült, hogy az angolon kívül németül is megjelenjenek a törvények. Nem helyette tehát, hanem mellette.

usa20.jpg

A képviselőházi bizottság elé utalt indítvány megvitatására 1795. január 13-án került sor. Érdemi döntés nem született, a jelenlévők csupán arról határoztak, elnapolják-e a kérdés vitáját egy későbbi időpontra. Végül 42-41 arányban az az álláspont diadalmaskodott, hogy nincs szükség újratárgyalásra, s ezzel gyakorlatilag megölték az előterjesztést. Itt tehát újabb csúsztatás érhető tetten: a szavazás nem arról szólt, elfogadják-e az előterjesztést, csupán arról, tárgyaljanak-e róla egyáltalán.

És hogy még egyet csavarjunk a sztorin: az Egyesült Államokban szövetségi szinten nincs is hivatalos nyelv, az egyes tagállamokban önállóan dönthetnek a kérdésről.

Forrás: Urban Legends

Vajon ki állította a titokzatos utahi fémoszlopot?

Már évek óta ott állhat, és emberi kéz alkotta – körülbelül ezt tudni szerda este arról a titokzatos fémoszlopról, amit egy utahi kanyonban fedeztek fel.

Fotópár: hisutton.com

Hogy miként, miért és ki által került oda, arról viszont csak feltételezések vannak – a megmosolyogtató ufó szál mellett is gazdag a választék magyarázatkísérletekből (a földönkívüli eredetet már csak az is kizárja, hogy a utahi közegészségügyi hivatal képviselője szerint az oszlopon könnyen beazonosíthatók az emberi ténykedés jelei – többek között csavarok és betonvágó használatára utaló nyomok).

Művészi installáció? Filmesek műve?

Miután a fémtömböt felfedező pilóta arról beszélt, hogy a monolit egy művészeti installációra emlékezteti, többen is a szoborinstallációiról ismert John McCracken minimalista szobrászra kezdtek mutogatni. Ezt a teóriát a 2011-ben meghalt művész munkáit kiállító New York-i galéria először valószínűtlennek, később elképzelhetőnek nevezte. Még később pedig arról beszélt, hogy inkább egyfajta McCracken előtti tiszteletadásról lehet szó – írja a Telex.

Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a fémoszlop egy filmesek és a sorozatgyártók között népszerű területen található. Itt forgott többek között részben az HBO néhány évvel ezelőtt indult, Westworld című sorozata, a 2000-es Mission: Impossible 2, vagy épp az 1989-es Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag is.

Bárki is hagyta azonban ott, bűncselekményt követett el, a szövetségi kezelés alatt álló földeken ugyanis engedély nélkül tilos hasonló szerkezeteket építeni – írja a Telex.

Update | A fémoszlop néhány nappal a felfedezése után nyom nélkül eltűnt. A utahi földkezelő közleménye szerint – mivel magántulajdonnak tekintik a tárgyat – nem ők intézkedtek annak elszállításáról.

Update 2 | A New York Times cikke szerint az oszlop eltüntetését egy Andy L. Lewis nevű sportember és csapata vállalta magára, sőt Lewis erről egy felvételt is közzétett a YouTube-on. 

Kis gömböcként zabálja fel az angol nyelv a világot

Nemrég látott napvilágot az az elemzés, melyből kiderült, hogy nemhiába kongatják a vészharangot az Egyesült Királyság nyelvoktatásának kudarca miatt a szakértők, a briteknél a legrosszabb a helyzet az idegen nyelvek ismeretének terén egész Európában. Ugyanebből az elemzésből derült ki az is, hogy a magyarok a szintén nem túl előkelő harmadik helyen állnak, ám a két ország lakosai között van egy fontos különbség:

A BRITEK ANYANYELVE AZ ANGOL, A MAGYAROKÉ MEG A MAGYAR.

Elég banálisan hangzik, de tényleg rengeteget számít, az angol nyelv ugyanis mára annyira dominánssá vált szinte az egész világon, hogy a britek vagy éppen az amerikaiak röhögve elboldogulnak bárhol anélkül, hogy idegen nyelveket tanulnának. Országok tucatjaiban használják hivatalos nyelvként az angolt, ennél is több helyen számít alapvető közvetítőnyelvnek, és mára kevés olyan foglalkozás van, ahova ne férkőzött volna be valamennyire.

Az angol nyelv nemcsak a jelenlegi, hanem a valaha volt legelterjedtebb nyelv az emberi civilizációban, ennyire közel még semmi nem járt ahhoz, hogy tényleg globális nyelv legyen. De hogy jutott el ide, lehet-e belőle tényleg globális nyelv, és jó lesz-e nekünk, ha az lesz?

learn10.jpg

Egy nyelv mind fölött

Két évvel ezelőtt elég nagy port kavart az Egyesült Államokban egy Aaron Schossberg nevű ügyvéd, aki egy New York-i kávézóban kezdett el balhézni, miután meghallotta, hogy a személyzetből többen spanyolul beszélnek egymással. Annyira felbőszült ezen, hogy riasztani akarta a bevándorlási hivatalt, az egyik alkalmazottnak pedig kijelentette, hogy angolul kellene beszélniük, mert Amerikában vannak. Az esetnek hamar híre ment, a Schossberg pedig nem meglepő módon védekezni kényszerült, az ügynek azonban a szimpla rasszizmuson túl volt egy sokkal érdekesebb vetülete is.

A NÉPEK OLVASZTÓTÉGELYÉBŐL EGY EGYSÉGES AMERIKAI ÁLLAM JÖNNE LÉTRE AMERIKAI ÁLLAMPOLGÁROKKAL, NEM PEDIG EGY SOKNYELVŰ ÁTJÁRÓHÁZ.

A néhai elnök félelmei persze alaptalanok voltak: hiába a tömeges bevándorlás, az angol nyelv hegemóniája továbbra is megingathatatlan, sőt, ha lehet, még erősebb is a szorítása, mint száz évvel ezelőtt volt. 400 millió embernek ez az anyanyelve, és még legalább egymilliárdan beszélik második nyelvként - de ennél is fontosabb, hogy mekkora hatása van a világ összes többi nyelvére.

AZ ANGOL NYELV OLYAN A KULTÚRÁNAK, MINT A DOLLÁR A GAZDASÁGNAK: EZ A MÉDIUM, AMIN KERESZTÜL A HELYI TUDÁS AZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐVÉ ALAKULHAT ÁT.

Az egyértelműnek tűnik, hogyha minden a jelenlegi kerékvágásban halad tovább, a nem túl távoli jövőben az angolnak minden esélye meglesz arra, hogy visszacsinálja a bábeli nyelvzavart, és olyan nyelv legyen, amit az egész világon mindenki megért. Ennek az elképzelésnek elég sok támogatója van, nem is meglepő módon, a különféle nemzetközi szervezetek ugyanis sosem voltak még ennyire erősek. Könnyen belátható például, hogy az Európai Unióban elég hasznos lenne egy közös nyelv.

A SZERVEZET ÍGY IS DURVÁN 1 MILLIÁRD EURÓT, VAGYIS MAJDNEM 340 MILLIÁRD FORINTOT KÖLT EL ERRE ÉVENTE.

A törekvést támogatók közül egyébként többen az eszperantóhoz hasonló mesterséges nyelvekben látták korábban a megoldást a problémára, az ilyen nyelvek azonban sosem lettek igazán népszerűek. Ezektől ráadásul elsősorban a világbékét várták a gazdasági haszon helyett, ami, körülnézve ma a világban, nem igazán tűnik reálisnak.

Az angol ezzel szemben jelen pillanatban tényleg minden eddiginél közelebb van ahhoz, hogy valóban globális nyelv legyen. A nemzetközi szervezeteknél maradva az angol nagyjából a 85 százalékuknál van ott a hivatalos nyelvek között, egyharmaduknál pedig ez az egyetlen hivatalos nyelv. Ezen felül meg tényleg szinte mindenhová beférkőzött az amerikai kulturális és gazdasági fölénynek köszönhetően: a zenébe, a filmekbe, a tévébe, a legtöbb munkakörbe, az internetre, de még a drogok és a pornó világába is.

Forrás: index.hu

Híres magyarok: Adolf Zukor és a Paramount Pictures

zukor_001.jpg

 

Falusi  szatócs családjában született. Mátészalkán elvégzett 4 polgárit, majd Abaújszántóra került inasnak Blau Herman vegyeskereskedésébe. Szüleit korán elveszítette, így az árvaságra jutott  fiú 1888-ban (15 éves korában) kivándorolt az USA-ba. New Yorkban és Chichagóban prémkereskedők boltjában dolgozott, később önállósította magát és szűcsműhelyt nyitott.

20 éves korában, 1893-ban látott egy filmet és azonnal megérezte benne az üzleti lehetőséget. 1904-ben betársult egy filléres bódéba, ahol háromperces mozidarabokat lehetett megtekinteni egy penny bedobása fejében. Marcus Loew-vel, a későbbi mozimogullal szövetkezve hálózatot épített ki, és arra törekedett, hogy az új találmány iránti érdeklődést maximálisan kielégítse.

A piacon azonban a korai nagy társaságokból alakult tröszt diktált, Zukornak tehát „robbantania” kellett. Megvásárolta az Erzsébet királynő című francia film forgalmazási jogát, és ezzel 1912-ben hatalmas nyereségre tett szert.

A mind magabiztosabb egykori szűcs még ugyanabban az esztendőben megalapította a Famous Players in Famous Plays Company-t, s a büszke cégtáblának megfelelően kiváló erőket szerződtetett igényes regények és színdarabok vászonra viteléhez. Többek között Edwin S. Porter, a tehetséges pionírok egyike rendezett számára, csillagai között pedig Mary Pickford, az első igazi sztár is ott tündökölt.

Ricse egyik nevezetessége, a Zukor által adományozott Juhász-kút felett látható névadó szoborcsoport

1914-ben Zukor már évi 30 film készítésére képes csapatot verbuvált, megnyílt a Broadwayn 3500 személyes mozipalotája, a Standard. Los Angeles külvárosában, Hollywoodban kibérelte egy narancsfarm gazdasági épületét, ott rendezte be az első stúdiót. Hamarosan csapatostól kéredzkedtek hozzá a népszerű szerepjátszók. Az ő "istállójából" került ki ekkor, ill. a fölemelkedés esztendeiben Douglas Fairbanks, John Barrymore, Pola Negri, Gloria Swanson, Clara Bow, Adolphe Menjou, Rudolph Valentino, Gary Cooper és a többi élő legenda. Bevezette a kizárólagosságot: színészei más cégek számára nem dolgozhattak.

Zukor cége 1916-ban egyesült Jesse L. Lasky Feature Film Company nevű gyárával. Az óriási tekintéllyel rendelkező exmagyart választották elnökké. A birodalom megkoronázását a forgalmazás megkaparintása jelenthette. Erre is született stratégia. William Hodkinson rendelkezett a legtöbb mozidarab vetítési jogával.

Zukor először felajánlotta neki a fúziót, de az elutasítástól sem jött zavarba: annak rendje és módja szerint megbuktatta vetélytársát és megvalósította elképzelését. Így kezdődött 1916-ban a Paramount Pictures krónikája.

süti beállítások módosítása