Bár a tengerparti feltöltődésnek már évezredes története van, a széles tömegek számára elérhető, divattá váló tengerparti nyaralás kultuszát először az angolok honosították meg. John K. Walton, a legújabb kori történelem kutatóprofesszora cikkében feltárja, hogy a gazdasági növekedés és a vasútvonalak fejlesztése hogyan vezetett a tengerparti nyaralás élvezetének tömeges elterjedéséhez.
Szombat reggel hamar megelevenedett Blackpool kikötővárosa az 1870-es évek végétől minden nyáron. Lancashire „pamutvárosaiból” korán megérkeztek a reggeli előtt induló kirándulóvonatok. Izgatott utasok hordái áradtak ide, sokan a munkában használt facipőjükben csattogtak a kövezett sétányon a központi vasútállomástól a déli kikötőig, ahol egy német zenekar játszott a dobogón táncolóknak, miközben az Ír-tengeren lapátkerekes gőzhajók indultak el Southport vagy Man szigete felé. Útközben gőzhajtású körhintán szórakozhattak vagy a sorházak előkertjében egy frenológussal a fejük „dudoraiból” kiolvastathatták, hogy milyen a jellemük.
Ebből lett később a „Golden Mile” nevű sétatér. Nemsokára megnyíltak a bódék a tengerparton, céllövöldével, teljes körű pedikűrrel és az elkerülhetetlen csacsikkal együtt (1897-ben még tevék is csatlakoztak hozzájuk). Azok, akik pár napig vagy egy egész hétig maradtak, a dobozaikat, bőröndjeiket és a papírzacskóba csomagolt ennivalójukat elvitték a szálláshelyükre, az állomás közelében álló utcába. Mások az új télikertek felé indultak, ahol reggelizni lehetett, és később a szabad ég alatt működtetett bárokban, valamint a Raikes Hall vidámpark táncparkettjein múlathatták az időt.
Az itt álló híres torony még a jövő zenéje, csak 1894-ben készült el. A népszerű Blackpoolban egymást érték az üzletek. A tengerparti település már korán beszállt a vendéglátó iparágba, s ennek köszönhetően impozáns méretűre nőtt. A brit partvidéken a 19. század végén hasonló helyek épültek ki Margate-től Southend-on-Sea-ig (Eastend-on-Mud, ahogyan a szatirikus Punch magazin elkeresztelte – egyszerre utalva a mocsári körülményekre és a londoni East End negyed közismert túlzsúfoltságára és elhanyagoltságára) a Temze tölcsértorkolatánál, illetve Dunoontól Rothesayig a Clyde folyó partján.
Azokra a helyekre, ahova vasúttal vagy a lapátkerekes gőzösökkel olcsón el lehetett jutni, özönlöttek a dolgozó emberek. Itt a rendszeres bevételekből és a kedvező árú vendéglátásból élő tengerparti üdülőtelepek alakultak. Ezek voltak a világ első munkásnyaralóhelyei, az ipari társadalom sajátos termékei; becsatlakoztak a kereskedelmi tengerparti kirándulások már jóval korábban kialakult rendszerébe. Eredetileg a gyógyulni vágyókra összpontosítottak. Ez az üzletág a 18. században fejlődött ki az első ipari és fogyasztói forradalmak eredményeként. Modern formájában ez is brit találmány volt, vagyis kifejezetten angol termék, amelynek divatját később a világ nagy részén átvettek, miként a futballét is.
A cikk teljes változata a magyar BBC History 2014. júliusi számában jelent meg.
