Bár az angol nyelv sokrétűség, szókészlet/szókincs és cizellált trükkök terén meg sem közelíti szeretett anyanyelvünket, azért a „világ nyelvén” is bele lehet nyúlni pár elrontott domain névbe. 


Itt van mindjárt, a hajdanán e-Bay konkurenciának kikiáltott online aukciós oldal, az Auctions Hit. A hozzávaló, szinte evidens domain név: auctionshit.com. Sajnos az emberi szem elég szelektíven „olvas”, így tíz olvasóból kilencen, szinte biztos, hogy a „shit” szócskát látják (ami ugye többek között egyfajta anyagcsereterméket jelent) a domain végén, és nem a „hit”-et, ráadásul a domaint így is be lehet írni: AuctionShit.com.

Most akkor hit vagy shit?

Persze az is igaz, hogy egy-egy jó domain névvel akár dollármilliókat is lehet keresni – erről már részletesen beszámoltunk itt. A jó domain tehát áldás, míg a félresikerült inkább átok. Elég, ha itt-ott megváltoztatjuk a kisbetű-nagybetű arányt, és máris kész a katasztrófa…

Hivatalosan ezt a jelenséget ADM-nek, azaz „Accidental Double Meaning”-nek nevezik a domain-regisztrátorok, és néha fel is hívják rá a figyelmet. Olykor azonban nem… szerencsére, így legalább van okunk egy jót derülni a „félrecsúszott” neveken.

Lássuk a Techline kedvenc húszas listáját, minden idők leginkább félresikerült domain neveiből!

 Cook Island 


A Cook szigetek http://www.cook-islands.com/ eléggé eldugott (bár kétségtelenül paradicsomi) hely. Ha azonban üzleti tevékenységbe fogunk, és a Cook-szigeteken lakunk, akkor elég rosszul jövünk ki a domain-vásárlásból, a szigetek hivatalos domain végződése (akárcsak nekünk a .hu) ugyanis a .ck. A .ck még nem lenne gond – üzleti weboldal esetén azonban elé kerül a mindenhol használatos .co (azaz corporation) előtag, így lesz a domainből: akármi.co.ck (például www.budget.Co.ck). A „cock” pedig angolul péniszt jelent. Még akkor is, ha a co és a ck között van egy pontocska…

Cumbria Storage Systems 


Valaki nagyon figyelmetlen volt a domain név megvásárlásakor a CSS-nél – így eshetett meg, hogy a Cumbria Storage System nevű cég weboldalának címe, egy frappáns rövidítéssel  ez lett: http://www.CumStore.co.uk A CumStore nem egy rossz cím, amennyiben pornó-oldalt akarunk készíteni („cum”, angolul ejakuláció, és akkor még finoman fordítottuk). Késő bánat – utólag megváltoztatni macerás, így a cég weboldala pillanatnyilag is a „Cum”-os címen érhető el. 

 

Kabbe


Ez a domain csak magyar felhasználóknak vicces, de nekik nagyon: a belgiumi „Kempisch Asphaltbedrijf” honlapja nemes egyszerűséggel a www.kab.be címen található…

Odds Extractor 


Már megint ez a fránya szex! Alapszabály, soha ne képezzünk domaint két szóból, ha azokban valamilyen kapcsolódásban megtalálható a „sex” karakterlánc. Az ODS nem vette ezt figyelembe : oldaluk címe www.OddSexTractor.com lett, ami magyarra fordítva „Furcsa Szex-traktor”-t jelent – ennek a domainnek a reklámozása angol nyelvterületen heves röhögést tud kiváltani. 

 Macsó Macintosh 


A Mac Home magazin szerkesztői valószínűleg mindannyian macsók – hálós atlétatrikóban, szivarvéggel a szájuk sarkában, borostásan és sörszagúan szerkesztik a cikkeket. Éppen ezért ők a www.MachoMe.com címen érhetőek el (magyarul kb. „Én, a macsó”). 

A logóban egyértelmű a név, de a domain-ben inkáb macsós...

Scat Issue? 


Az SCA Tissue alapítói valószínűleg annyira megszokták saját cégük nevét, hogy fel sem tűnt nekik a domain igénylés során, hogy itt valami gond (angol szlengben „issue”) lesz. A ScatIssue.com cím ugyan szó szerint a cég neve, sajnos azonban a „Scat” kakit jelent, az Issue pedig „kimenet/eredmény/probléma”. Magyarul: a szándék jó volt, a végeredmény azonban egy olyan „kimenet” lett, ami nem túl szerencsés.

Gázos Las Vegas 


Az IHA Vegas képes volt még a „Scat” problémával küszködő SCA-t is felülmúlni: oldaluk címe ugyanis www.IHaveGas.com (I Have Gas) lett, ami a szinte ezer módon köthető az angol nyelvben a szellentéshez. 

És ez még nem minden… 


És ez még nem minden, azaz „But That’s Not All”. Egy új-zélandi műsor címe volt ez a kiszólás, sikeresen kreáltak is belőle egy domain nevet: ButtHatsNotAll.co.nz – szerencsére azóta a műsor és az oldal is megszűnt. A „Butt Hats” fenéksapkát jelent, amiről nem tudjuk, hogy micsoda, de azért elég mókás. Magyarul: „Itt nincsen fenéksapka.com”. Nem is volt… 

 New York csatornái 


Ez a weboldal annyira amatőr, hogy nem is értjük, miért nem került be a „Világ tíz legrondább weboldala” című összeállításunkba. Leszámítva az amatőr kinézetet, egy jóval komolyabb problémára is felfigyelhetünk: az oldal a http://www.NycAnal.com/ címen érhető el – inkább le sem fordítjuk. 

 Viagra és AutoCAD 


A kis kék pirulák megjelenéséig, a Via Grafix nevű cégnek semmi gondja nem volt. Hirtelen azonban jelentősen megugrott weboldaluk látogatottsága, lévén, hogy a címük www.ViagraFix.com volt. Nekik annyira kellemetlen volt a dolog, hogy cégnevet- és weboldalcímet is változtattak. így a viagrafix.com címen most semmi sem található. Nagy kár, mert igen frappáns domain név. 



Terapeuta vagy erőszaktevő?


Ha szükségünk van egy terapeutára, akkor mi sem nyilvánvalóbb, mint meglátogatni a „Therapist Finder” oldalát. Sajnos a címük egy kicsit (nagyon) félreérthető: ha ugyanis valamilyen perverz okból kifolyólag meg akarjuk magunkat erőszakoltatni, akkor ugyanezen a címen érdemes próbálkozni: www.TheRapistFinder.com – „Rapist” angolul „erőszaktevő, megerőszakoló”. 

Megerőszakollak, ha megtalálsz!

 

 

Válaszd a fájdalmat? 


A Spanyol turizmus virágzik – nem csoda, csodálatos ország, fantasztikus emberekkel. A „válaszd Spanyolországot” (Choose Spain) szlogen is teljesen rendben van – azonban domain névnek már sajnos nem jó, az angol nyelvterületen élők ugyanis annyit értenek a www.ChoosesPain.com címből, hogy itt valószínűleg valami nagyon fájdalmas dologról lesz szó. Mondjuk egy szado-mazo bár internet-címének azért még elmenne. 

Fájdalmas Spanyol domain név...

Megint a szexuális traktor… 


Az „Odds Extractor” kapcsán már volt szó a traktorok és a szex kapcsolatáról – van azonban ami a „furcsa szextraktort” is felülmúlja, ez pedig nem más mint a felkiáltás: „A kulcsszó… szextraktor!” azaz www.KeywordSexTractor.com. Eredetileg „Keywords Extractor” akart lenni, de ezek a fránya traktorok mindenhová beférkőznek a szexmániájukkal.

Dicks… on web? Pardon? 


Az internet tele van pornóval, ezt tudjuk...  A DicksonData nevű cég azonban lehetett volna figyelmesebb a domain bejegyzésekor: a www.DicksOnWeb.com cím ugyanis fennkölten hangoztatja, hogy a világháló férfi nemiszervekkel van tele… Azóta már javítottak egy kicsit, így oldaluk a dicksondata.com címen is megtalálható… késő bánat. A cím az ADM egyik iskolapéldájaként kering a neten. De legalább ingyen volt a reklám! 

hmmm… mit csináltok? 


Az Ausztrál „WebOne” internet-szolgáltató jogosan birtokolja a www.WeBone.com címet – kár hogy az amerikai szlengben az ezt jelenti, hogy (finom fordítás következik) „Mi szexelünk”, de az angol szlengben sem jobb: „Mi lopunk”.  

Pénisz sziget
Kétségtelenül a legnagyobb klasszikus: a Pen-Island (toll-sziget) névre hallgató, egyedi töltőtollakat és kiegészítőket gyártó cég „mellényúlása” az internet leghíresebb domain-bakija. Oldaluk a www.PenisLand.net (Pénisz-föld) címen található meg, ebből ők igen jól profitálnak, ugyanis látogatóik nagy része csak „véletlenül” (véletlenül… persze…) esik be az oldalra. Persze lehet, hogy direkt csinálták, amolyan reklámfogásként.

Az abszolút nyertes, minden idők legnagyobb mellényúlása...
Forrás: HVG