Mit akarnak elérni a fiatalok az angoltanulással?

A motiváció egyik forrása lehet az ún. instrumentális motiváció, ami valamilyen konkrét célhoz, vagy előnyhöz való kötöttséget jelent. Amíg az integratív motiváció az „ideális én”-ként fordítható le, addig az instrumentális motivációt a „szükséges én”-ként (ought to self) határozhatjuk meg, vagyis ez a praktikus, gyakorlatias, és „anyagias” belső mozgatórugók világa. A jobb állás, magasabb fizetés, gyors karrier éppúgy idetartozik, mint egy felhőtlen utazás, vagy külföldi barátok szerzése.

A kutatásból pedig egyértelműen kiderül, hogy a magyar fiatalok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy álmaik állásának, vagy egy 7 számjegyű fizetésnek alapfeltétele az angol nyelvtudás.

A vizsgált időegységekben az instrumentális motiváció szintje még azok között a diákok között is rendkívül magas volt, akik azt tervezték, hogy valamilyen okból abbahagyják az angoltanulást. Vagyis az angoltudás még a kamaszos lázadásbarikádokon is képes áttörni.

Van elég önbizalmunk a nyelvtanuláshoz?

Richard Clement szerint a nyelvtanulás önbizalom kérdése. A motivált nyelvtanulók elhiszik magukról, hogy képesek elsajátítani az adott idegen nyelvet, míg az alacsony motivációs szint hátterében sokszor erős önbizalomhiány húzódik meg.

Az önbizalom-építésnek Clement szerint két alapfeltétele van: az angolul beszélőkkel való kommunikáció mennyisége és minősége.

Clement kutatásai igazolták, hogy azokat a nyelvtanulókat, akik sokat beszélgetnek angolul, több sikerélmény éri, ami plusz motivációt és extra önbizalmat ad a tanuláshoz.

A magyar vizsgálatok szerint a motiváció formálásában itthon is óriási szerepe van az anyanyelvi beszélőkkel létesített kapcsolatoknak, mivel az ilyen diákok nagyobb arányban érzik magukat képesnek arra, hogy megtanuljanak angolul. Bizonyított tény, hogy az ilyen diákok hajlandóak az átlagnál sokkal több munkát és erőfeszítést beletenni a nyelvtanulásba, mint azok, akik ritkán, és keveset beszélnek angolul.